Pályázat

uniós logó 3

Sajtóközlemény

Technológiai fejlesztés az Experia Nova Kft-nél

A GINOP – PLUSZ- 1.2.2.-22-2022-02958 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási program keretében a fő
tevékenységeként szakorvosi járóbeteg-ellátással foglalkozó EXPERIA NOVA Kft. korszerű
orvostechnikai eszközök beszerzésére nyert el 9,91 millió forint vissza nem térítendő európai uniós
támogatást. Ennek révén a bükkszéki telephelyük bázisként szolgál majd azokhoz a
szűrőprogramokhoz, amiket a térségben fognak megszervezni, mivel ezek az eszközök nemcsak
korszerűek, de könnyen szállíthatók is. A projektet lehetőség szerint még ebben az évben be
szeretnék fejezni.

Az EXPERIA NOVA Kft. 2011-ben kezdte működését, fő tevékenysége a szakorvosi járóbeteg-ellátás.
A cég egri telephellyel és bükkszéki fióktelephellyel is rendelkezik. Az itteni telephelyre alapozva már
évek óta szerveznek lakossági szűrőprogramokat, melyhez elsősorban a Mátraderecskei Mofetta
biztosította a helyszínt. Ezeken az alkalmakon ultrahang, kardiológiai és carotis ultrahang
vizsgálatokat, valamint bőrgyógyászati szűréseket végeztek. Mindig nehézséget jelentett, hogy a
bérelt, illetve részben saját tulajdonú eszközeik nehezen voltak szállíthatók, így bár igény mutatkozott
rá a térségben, csak kevés ilyen programot tudtak megvalósítani eddig. Az idei év tavaszán ezért
sikeres pályázatot nyújtottak be a GINOP – PLUSZ- 1.2.2.-22-2022-02958 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási
program keretében korszerű orvostechnikai eszközök beszerzésének támogatására.

Az elnyert 9.905.149 Ft európai uniós támogatás lehetővé teszi azon eszközök beszerzését, amelyek
jól és könnyen mobilizálhatóak, így a projekt eredményeként lehetővé válik majd, hogy a mátrai
kistelepülések lakói számára is elérhetőek legyenek ezek a szakorvosi szűrések, vizsgálatok.
A projekt keretében korszerű, jól szállítható ultrahang készülék, 24 órás EGK-t lehetővé tevő C3-as
holtert, terheléses EKG berendezést, vérnyomásmérő funkcióval, valamint az ezek működtetéséhez
elengedhetetlen informatikai eszköz kerül beszerzésre. A projektet terveik szerint még az idén
szeretnék befejezni.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.

Projekt azonosító: GINOP – PLUSZ- 1.2.2. -22-2022-02958 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási program

 

 

Sajtóközlemény

Technológiai fejlesztés az Experia Nova Kft-nél

2022.decemebr 20.

A GINOP – PLUSZ- 1.2.2.-22-2022-02958 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási program keretében a fő
tevékenységeként szakorvosi járóbeteg-ellátással foglalkozó EXPERIA NOVA Kft. korszerű
orvostechnikai eszközök beszerzésére nyert el 9,91 millió forint vissza nem térítendő támogatást. A
fejlesztés eredményeként a bükkszéki telephelyük bázisként szolgál majd azoknak a
szűrőprogramoknak a lebonyolításához, amiket a térségben fognak megszervezni, mivel ezek az
eszközök nemcsak korszerűek, de könnyen szállíthatók is. A kizárólag eszközbeszerzést tartalmazó
projektet rövid idő alatt sikerült befejezni, így a 2023-as évtől megkezdődhet a szűrőprogramok és
egyéb vizsgálatok szervezése a mátrai kistelepüléseken.

Az EXPERIA NOVA Kft. 2011-ben kezdte meg működését, fő tevékenysége a szakorvosi járóbeteg-
ellátás. A cég egri telephellyel és bükkszéki fióktelephellyel is rendelkezik. A bükkszéki telephelyre
alapozva már évek óta szerveznek lakossági szűrőprogramokat, melyhez elsősorban a
Mátraderecskei Mofetta biztosította a helyszínt. Ezeken az alkalmakon ultrahang diagnosztikai,
kardiológiai és carotis ultrahang vizsgálatokat, valamint bőrgyógyászati szűréseket végeztek. Mindig
nehézséget jelentett, hogy a bérelt, illetve részben saját tulajdonú eszközeik nehezen voltak
szállíthatók, így bár igény mutatkozott rá a térségben, csak kevés ilyen programot tudtak
megvalósítani. Az idei év tavaszán ezért sikeres pályázatot nyújtottak be a GINOP – PLUSZ- 1.2.2. –
22-2022-02958 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási program keretében korszerű orvostechnikai eszközök
beszerzésének támogatására.

Az elnyert 9.905.149 Ft európai uniós támogatás lehetővé teszi azon eszközök beszerzését, amelyek
nemcsak korszerűek, de könnyen mobilizálhatók is, így a projekt eredményeként lehetővé válik majd,
hogy a mátrai kistelepülések lakói számára is elérhetőek legyenek ezek a szakorvosi szűrések,
vizsgálatok.

A projekt keretében korszerű, jól szállítható ultrahang készülék, 24 órás EGK-t lehetővé tevő C3-as
holter, terheléses EKG berendezés vérnyomásmérő funkcióval, valamint az ezek működtetéséhez
elengedhetetlen informatikai eszköz kerül beszerzésre. Az eszközöket rövid idő alatt sikerült
beszerezni, és projektet lezárni.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg.

Projekt azonosító: GINOP – PLUSZ- 1.2.2. -22-2022-02958  Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási program